Menü Bezárás

Bartók Béla Emlékpark

Borsodszirák központjában, a község közintézményei által körbefogott területen található a Bartók Béla Emlékpark. A parkban Bartók Béla szobra mellett, sétányok, pihenőpadok és kandelláberek találhatók, míg a peremterületen kulturált parkolók teszik kényelmessé a park megközelítését.
2009 évben a Bartók-tér felújításra került, melyet június 26-án avattak fel és ekkor kapta a Bartók Béla Emlékpark nevet is a terület.
A község képviselő-testületének régóta dédelgetett álma valósult meg a parkavatással, mert a település fejlesztési törekvéseikben kiemelt feladatnak tekintették a települést szépítő, arculatot fejlesztő célkitűzések megvalósítását. Fontosnak tartották, hogy a község központjában található köztéren az itt található intézmények részére kulturált parkoló kerüljön kialakításra, ugyanakkor az erre haladó embereknek szemet gyönyörködtető látványban legyen részük, és kellemes környezetben tölthessék szabadidejüket a kikapcsolódni, és megpihenni vágyók. Az emlékpark avatással és a névadással Borsodszirák Önkormányzata, Bartók Béla iránti kötődésének elismerését, a zeneszerző és a kultúra iránti elkötelezettségét fejezte ki.
Borsodszirák büszke a nagy zeneszerzőre, büszkén ápolja e kultúrtörténeti értékét. A Bartók kultusz nem csak a névválasztásokban, a Bartók emlék őrzésében, de a településen felállított köztéri emlékekben is megmutatkozik.
Borsodszirák legnagyobb büszkesége az a XX. századi kultúrtörténeti felfedezés, mely szerint Bartók Béla elődeit őrző szülőhely hazánkban egyedül itt, a mi falunkban található. A nagy zeneszerző ükszülei Borsodszirákon leltek végső nyugalomra, s a művész dédapja is itt született.

A két pilisi vörös márvány sírkövön a felírat jól olvasható: Gregorius Bartók 1825, a másikon Gondoss Mária 1820. Bartók Gregorius, azaz Bartók Gergely, Bartók Béla ükapja az anyakönyvi adatok szerint 1771-ben kötött házasságot Szirákon Gondoss Máriával. Itt született fiúk Bartók János, Bartók Béla dédapja is. Ő állította a síremléket szüleinek. Bartók János a Torontál megyei Magyarcsernára költözött. Itt született harmadik nemzedékként Bartók Béla.

A felfedezést a legnagyobb Bartók gyűjteménnyel rendelkező belga származású professzor, Denijs Dille francia nyelv- és irodalom tanár tette 1954-ben. A kultúrtörténeti felfedezés érdekességét fokozza, hogy ebből a korból a régi temetőben csupán ez a két sír maradt fenn. A sírokat, melyek azóta műemlék jellegűnek lettek nyilvánítva a község rendbe hozatta.

Bartók Béla ükszüleinek sírhelye

A két pilisi vörös márvány sírkövön a következő felirat olvasható:

Gregorius Bartók 1825, a másikon Gondoss Mária 1820.